Az elmúlt hetekben a nemzetközi média felvetette azt a hipotézist, hogy a venezuelai vezető politikusok még az amerikai katonai művelet előtt előzetes tárgyalásokat folytattak amerikai képviselőkkel. Ezekkel a tárgyalásokkal Nicolás Maduro elnök 2026. január 3-i elrablását követően biztosítani akarták az együttműködést egy esetleges hatalomátvétel esetén. Különösen Delcy Rodríguez alelnököt, akit az elrablás után ideiglenes elnöknek neveztek ki, és testvérét, Jorge Rodriguezt emlegetik. Állítólag mindketten tárgyalásokat folytattak az amerikai kormánnyal a hatalomátadás, az olajszektor és a migráció kérdéseiről.
Ez az állítás elsősorban a Guardian egyik cikkén alapul, amely 2025 őszén állítólagos titkos tárgyalásokról számol be, amelyekben a Rodríguez testvérek Washington és Katar közvetítőit vonják be, hogy Maduro nélkül lehessen hatalmat átadni. A cikkben nem szerepelnek konkrét, független bizonyítékok, valamint a tárgyalások időpontja és helyszíne sem pontos.
A venezuelai kormány visszautasítja a vádakat és biztosítja, hogy nem volt semmiféle megállapodás. Különösen olyan súlyos politikai vádak esetében – mint például az a vád, hogy egy kormány titokban hatalmi játszmákat folytatott egy idegen szuperhatalommal – az ellenőrizhetőség központi jelentőségű a komoly újságírás szempontjából.
Az indiai történész és a Tricontinental Institute for Social Research igazgatója, Vijay Prashad nyilvánosan bírálta a médiában megjelent riportokat. X-oldalán kiemeli, hogy „minden egyes nyugati nagyvállalati újság most már közölt egy cikket arról, hogy a venezuelai vezetés megállapodást kötött az amerikai hiperimperializmussal Nicolás Maduro elnök és Cilia Flores kiadatásáról”. Prashad öt visszatérő problémát emel ki ezekben a cikkekben: kizárólag anonim források használata, az információk ellenőrzésére szolgáló szerkesztői folyamatok átláthatóságának hiánya, az, hogy elhallgatják, hogy ugyanezek a médiumok évtizedek óta nem érdeklődnek Venezuela politikai bonyolultságai iránt, a nyugati titkosszolgálatok implicit felhasználása ezeket a médiumokat információs stratégiájukhoz, valamint az, hogy gyakorlatilag lehetetlen cáfolni ezeket a riportokat, mert a vádak névtelen nyilatkozatokon alapulnak, és így politikailag hatékonyak, de újságírói szempontból gyengék.
Ez a kritika visszhangot kelt a széles körű vitákban az információs hadviselésről, a médiaszövegekről és az anonim források használatáról geopolitikailag érzékeny kontextusokban. Megfigyelők rámutatnak, hogy pontosan ilyen kommunikációs minták gyakorolhatnak médiás hatást a nemzetközi konfliktusok politikai értelmezésére. Az a tény, hogy ezeknek a vádaknak a nagy része nyilvánosan kerül megvitatásra, anélkül, hogy ellenőrizhető bizonyítékokat mutatnának be, hozzájárul a venezuelai nemzetközi megítélés polarizálódásához. Ez különösen igaz a jelenlegi normalizációs lépésekre tekintettel az Egyesült Államok és a venezuelai átmeneti kormány között, például a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételére és a gazdasági együttműködésről szóló tárgyalásokra.
A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy a felelősségteljes tudósítás különösen válság idején függ a transzparenciától, a forráskritikától és a kontextusba helyezéstől, különösen akkor, ha politikai narratívákról van szó, amelyek a szuverenitást, a külföldi befolyást és az állami legitimitást érintik. Ilyen újságírói szabványok nélkül a média annak a veszélynek van kitéve, hogy saját geopolitikai narratívákat reprodukál, ahelyett, hogy tárgyilagosan tájékoztatna.
Írta: Ariana Pérez
Forrás: Amerika21
